William Leith interjúja: A krimiszerzõ elmondta William Leith-nek, hogy régen a törvény megszegését is fontolgatta. Lawrence Block nagyjából 100 bûnügyi regényt írt, bár a pontos számot õ maga sem tudja. A szerzõ 60 körüli mennyiségre saccol,de ebbe nem tartoznak bele a különbözõ álneveken írt regények. A húszas éveiben, mondja, „a puhafedelû könyveket darabonként 1000-1200$-ért írtam.” Ez az idõszak a '60-as évek elejére tehetõ, amikor Block a manhattani lakása bérleti díját akarta finanszírozni. Néhány évig havonta több, mint egy könyvvel készült el. „Azok csak ponyvák voltak. De legalább tanultam belõlük egyet s mást.” Legszívesebben teljesen elfelejtené ezeket a korai fércmûveket. „Ennyi elég is lesz róluk.” - mondja, amikor próbálnék tovább puhatolózni. De még ha figyelmen kívül is hagyjuk ezeket a korai semmiségeket, akkor is kb. 60 könyvet kapunk; és nem sokan írtak életük során ennyi regényt. Block itt egy pillanatra megáll. Õ az a fajta ember, aki gondosan megválogatja a szavait. „Néha eszembe jut, hogy vannak emberek, akik mégcsak nem is olvastak ennyit.” Block mostanában járt Londonban, hogy átvegye a Gyémánt Tõrt, Anglia legtekintélyesebb, krimi-szerzõknek járó díját. „Tényleg megindító, rendkívül élmény volt.” - mondja. A 65 éves szerzõ Amerika egyik legnépszerûbb krimi-írója. Betörésrõl, prostitúcióról, bérgyilkosokról, szélhámosokról ír; történetei legtöbbször Manhattanben játszódnak. De fõhõsei nem zsaruk. Egyikük, Bernie Rhodenbarr, betörõ- és könyvmoly úriember. Másikuk, Matt Scudder felépülésben lévõ alkoholista. John Keller pedig egy egzisztenciális problémákkal küzdõ bérgyilkos. Mindannyian magányos figurák, akik a mai fogyasztói cikkek és yuppiek világában küzdenek a fennmaradásért. A bûn számukra a természetes terep, akármelyik oldalán is harcoljanak. Block a lehetõ legegyszerûbben ír. „Nehéz róla beszélni, én már csak így írok, nincs ebben semmi különös. Természetemnél fogva törekszem az egyszerû fogalmazásra. Tudom, sok szerzõt a kifejezetten elegáns stílusuk miatt emlegetnek. Én ezt igyekszem elkerülni, ha lehet. Nem szeretem az olyan írást, ami felhívja magára a figyelmet. Block Buffaloban nõtt fel, ahol az apja ügyvédként dolgozott, igaz, „sok más foglalkozása is volt” (pl. biztosítási ügynökként is ténykedett). Blocknak 15 éves korában támadt az ötlete, hogy író lesz, „és ettõl a pillanattól keztdve más foglalkozást nem is igazán tudtam elképzelni magamnak.” Beiratkozott egy fõiskolára, de egy idõ után kilépett, és a megélhetésért kezdett írni. Amikor rákérdezek, pontosan mit tanult ott, így válaszol: „Hogy õszinte legyek, semmi igazán lényegeset.” A suli egyébként az Antioch volt Ohioban, és "névlegesen" az angol irodalom szakra járt. Igazi vágya az volt, hogy New York-ba mehessen. Ha meg akarjuk tudni, mennyire rajong ezért a városért, olvassuk el a Small Town-t, a 2003-ban megjelent regényét, ami valóságos elégia a Nagy Almához. „Ez az örök változatosság és a kifogyhatatlan energia városa.” - mondja. Az emberek többsége azt hiszi, hogy Matt Scuddert, az ex-zsarut, Block 15 regényének fõhõsét a szerzõ saját magáról mintázta. Végülis, mindketten 35 évesek voltak, amikor Scudder elõször színre lépett Az apák bûneiben. Amikor, évekkkel késõbb Block felhagyott az ivással, Scudder is letette a piát. Az egyik legérdekesebb dolog egyébként Scudderrel kapcsolatban, hogy nincs semmije - se engedélye, se rangja, se fegyvere, se normális otthona. Nem is igazán harcol a bûnnel szemben, inkább csak "szívességeket tesz" az embereknek. Ereje leginkább a megfigyelésben rejlik. „Egy ügynök azt javasolta, hogy kezdjek bele egy sorozatba, aminek középpontjában egy kemény New York-i rendõr áll” - mondja Block - „és ahogy emésztgettem az ötletet, rájöttem, hogy jobban szeretnék írni egy ex-zsaruról, mint egy kurrensrõl; inkább a kívülálló perspektíváját választanám az olyan emberé helyett, aki egy mûködõ gépezet tagja.” „Scudder változott és öregedett az évek alatt, amikor róla írtam. De ezt nem terveztem el elõre. Azt gondoltam, végig ugyanolyan marad. És valahogy mégsem így történt. A legdrámaibb változás akkor állt be a történetében, amikor Scudder letette a piát.” Block azt mondja, õ „egy kicsivel korábban hagyta abba az ivást, mint Scudder. De nem igazán szoktam errõl beszélni.” Mégis, ha hatásos, fájdalmas leírást akarunk olvasni egy férfiról, aki próbál nem inni, vegyük kézbe az Eight Million Ways to Die-t. „A késztetés az ivásra pár perc múlva elmúlt”, írja Scudderként. „Aztán visszajött és megint elmúlt. Majd jött és ment a következõ órákban, villogva, akár egy neonlámpa. Maradtam, ahol voltam, és néztem tovább az esõt.” Bernie Rhodenbarr, Block betörõje „a karrierem mélypontján jelent meg. Olyan periódusban voltam, amikor épp semmi sem akart összejönni. S egyszercsak azon kaptam magam, hogy a betörést fontolgatom. Nehéz megmondani, mennyire volt ez komoly elhatározás, és mennyire csak fantáziálgatás. De tényleg úgy tûnt, hogy a betörés az egyetlen, amiben sikeres lehetek. Úgy kalkuláltam, hogyha esetleg elkapnak, az se a világ vége, mivel nem volt priuszom.” „Aztán eszembe jutott: mi lenne, ha egy hulla heverne valahol a ház egyik szobájában. És ez remek ötletnek tûnt egy könyvhöz. Két napra rá hozzáláttam a munkához. Az eredmény A betörõ, aki parókát viselt.” Rhodenbarr legutóbbi kalandja, a The Burglar on the Prowl egyébként idén látott napvilágot. Hogy tudja Block ilyen hihetõen elõadni a betörõ kalandjait? Legtöbbször, mondja, egyszerûen elképzeli a jelenetet, igaz, néha a hitelesség érdekében azért konzultál barátaival, ex-zsarukkal, és ex-bûnözõkkel. Egyszer, egy promóciós rendezvényen egy nõ feltette neki a fenti betörõs-kérdést. Egy férfi a tömegbõl felszólalt, „Mégis honnan a fenébõl tudná meg, hogy tényleg ilyen-e az igazi betörés vagy sem?” „Erre a nõ”, mondja Block, „azt mondta: >>Hát, nem úgy terveztem, hogy ma elõhozakodok ezzel, de igazából régebben betörõ voltam.<<” Block jelenetei, mint kiderült, tényleg hitelesek. Mostanság Block évi egy könyvvel hozakodik elõ. Maga az írás kábé egy hónap és hat hét közötti idõt ölel fel. Régebben hotelokba ment, hogy dolgozzon, manapság külön az íróknak fentartott, zavartalan munkát biztosító helyekre jár; ilyenkor Virginia és Illinois között ingázik. „Alapvetõen magányos munka ez, tehát teljesen el kell mélyedjek benne. Végig a könyv világában vagyok. Így az eredmény végül jobb lesz.” Aztán kezdi újra elõrõl. „Általában elégedett vagyok, amikor végzek. Mindig van egy diadalmas pillanat, amikor biztos vagyok benne, hogy épp a legjobb könyvemet fejeztem be. Aztán elmúlik.” (a beszélgetés eredetije itt található) vissza