Rhodenbarr és Tanner világán túl ott van még J.P. Keller is, a profi bérgyilkos, akivel a legutóbb a Hit List –ben találkozhattunk. Keller remekül végzi kíméletlen munkáját, miközben a hétköznapok nehézségeivel, buktatóival ugyanúgy megszenved, mint mindenki más – õ is csak egy Magányos Városi Fickó, csak épp embereket öl. Valójában meglepõ, mennyire vonzó is tud lenni ez a szokatlan, hátborzongató munka. A Bérgyilkos-ból, a sorozat elsõ kötetébõl, ami gyakorlatilag novellákból épül fel, valószínûleg film lesz; a legesélyesebb a fõszerepre Jeff Bridges.
Az igazán elvetemült rajongók pedig nem érik be ennyivel: nekik ott van Block talán legerõsebb ütõkártyája, Matt Scudder, az alkoholista ex-zsaru, aki most engedély nélküli magánnyomozóként tisztogatja New York sötét utcáit, miközben küzdelmet folytat saját belsõ démonaival. Scudder egyértelmûen a legsötétebb széria Block munkái közül – tisztán látszik, mennyire más ez a világ Tanner-éhez képest. A legfrissebb kötet, a Hope to Die, keményfedelesként is megjelent a William Morrow-nak köszönhetõen. A Hope to Die kissé eltér az eddigi Scudder regényektõl. Több fejezet is magának a gyilkosnak a nézõpontjából íródott, akivel Block újabb félelmetes karaktert alkotott. Scudder az eltelt évek során fejlõdött, akárcsak írója, és mindenki más; valószínûleg ez az egyik legnyomósabb érv, amiért a rajongók annyira megkedvelték, és kitartanak mellette.

Block a fentieken kívül magáról az írásról is értekezett több könyvben; ilyen a Telling Lies For Fun and Profit, ami még hangoskönyvként is megjelent – részletek a weboldalán: http:/www.lawrenceblock.com.

Elsõ házasságából három lánya született, s most második nejével, Lynne-nel él, és rengeteget utazik: egy jónevû klub prominens tagjai, ahova olyanokat vesznek fel, akik már legalább száz országban jártak. A megrögzött New York-i Block ennek ellenére teljesen odavan otthonáért, imádja ezt a várost, amely sosem alszik. De a nyughatatlanság örök; Lynne-nel legközelebb az Antarktiszra látogatnak el.

A Hope to Die épphogy felkerült a New York Times bestseller listájára, és Block új antológiája, a Master's Choice megnyerte az Anthony Boucher díjat a Legjobb Antológia/Kollekció kategóriájában. Interjúnkban beszél a Hope to Die–ról és a Bérgyilkos forgatókönyvének megírásáról. Ezen kívül tanácsot ad a fiatal, feltörekvõben levõ íróknak arról, hogy mit tegyenek, ha elutasításba ütköznek.

Hol volt a szeptember 11-ei eseményeknél?

A lakásunkban voltunk épp, így pont láthattuk az egészet. Egész nap ott voltunk, és figyeltük, ahogy kibontakoznak a történések.

Hogy bírkóznak meg a New York-iak a tragédiával? Milyen változásokat észlelt a napi rutinjukban?

Mindenki errõl beszél, és úgy érzem, semmit nem tudnék hozzátenni. Ez nehéz idõszak az itt élõk számára.

Akkor térjünk át legfrissebb regényére, a Hope to Die-ra, a legújabb Scudder-kötetre, amit most hozott ki a William Morrow. Több író is lemondta a könyv-turnéját. Önnel mi a helyzet?

Legjobb tudomásom szerint jelenleg errõl nincs szó. Gyors döntést kellett hozni, hogy a hírlevélben tudjunk értesíteni minden érdeklõdõt a lehetséges idõpontokról. Beszéltem a kiadómmal a Morrow/HarperCollins-nál, és pozitív döntésre jutottunk. Lesz turné. Ha a repülési menetrendek annyira összekuszálódtak, akkor persze nem tudunk mit tenni. De ha ezen sikerül túllépni, tartani szeretném magamat a tervekhez.

Fél a repüléstõl?

Nem mondhatnám, hogy örülök a cécónak, ami most a repülést követi, de egyébként nem, nem félek.

Akkor tehát, beszéljünk Hope to Die-ról. Scudder igen sokat változott az elmúlt 25 év alatt.

Így van. Idõsebb lett, és az évek során felgyülemlett tapasztalat megváltoztatta. Amikor elkezdtem róla írni, eszembe nem jutott volna, hogy egy negyed évszázaddal késõbb is foglalkozzak vele. Azt meg pláne nem hittem, hogy változni fog. A szereplõk, legyen szó szinte bármilyen mûfajról, általában nem változnak. De a sorozat realizmusa miatt, a negyedik kötet táján rá kellett jönnöm, hogy nem hagyhatom, hogy érzéketlen legyen a körülötte történtekre. Egyszerûen képtelenség volt nem beleszõni a változást. Tehát, a dolgok változnak, õ is változik, akárcsak mi.

Talán a szeretet is meglágyította egy kicsit?

Nem tudom. Nem tudom, hogy a szeretet, vagy egyszerûen csak a kor.

Kezd egyensúlyba jönni az alkoholizmusával - ez is egyértelmû változás.

Igen, már egy jó ideje teljesen józan.

Ráadásul az utóbbi idõben mintha egyre inkább önelemzõvé válna.

Ezt nehéz megerõsítenem. Nem akarok álszentnek tûnni, de amikor írom a könyveket, azt anélkül teszem, hogy komolyan elgondolkoznék a folyamatról.

TJ és Scudder elég különleges páros. Mennyit gondol a szereplõi kapcsolatára írás közben? Vagy csak színre lépnek a karakterek, és majd lesz, ahogy lesz?

Nem foglalkoztat túlságosan. Úgy gondolom, ahogy írok, az inkább intuitív, mintsem intellektuális. Gyakran hasonlítom ezt ahhoz a vén bolond történetéhez, aki megtalálta a lovat, akit senki sem tudott. Amikor megkérdezték tõle, hogy csinálta, annyit mondott: „Egyszerûen megkérdeztem magamtól, hogyha ló lennék, hova mennék?” Azt hiszem pontosan ezt csinálom én is – csak megkérdezem magamtól, hogy „Ha ez a szereplõ lennék, mit csinálnék? Mit mondanék?”

A könyv elég rémisztõ több helyen is, fõleg, amikor a gyilkos szemszögébõl látjuk az eseményeket. Milyen volt az õ fejébe helyeznie magát?

Ilyet még egy Scudder-regényben sem csináltam. Mindegyik egyes szám elsõ személyben íródott, az egészet Scudder szemén keresztül láttuk. Ebben a könyvben viszont úgy éreztem, szükség lenne egy ilyen fordulatra. Aztán, amikor megírtam egy fejezetet a gyilkos nézõpontjából, azt éreztem, hogy remekül illeszkedett a történetbe, és ez jót tenne a könyvnek, így több ilyen jelenet is szerepel.

Nagyon félelmetes volt, meg kell mondjam. Nem volt ijesztõ, belehelyeznie magát egy gyilkos szerepébe?

Nem. Már elõfordult, hogy rosszfiúk szemszögébõl írtam meg valamit. Ott van például a Random Walk címû könyvem, amelynek egyik fõszereplõje egy pszichopata gyilkos. Talán félelmetesnek hangzik, de bevallom, elég könnyen bele tudtam élni magam.

Konkrétumok elárulása nélkül annyit mondhatunk, hogy az utolsó fejezetben benne van egy folytatás lehetõsége.

Hát, sose lehet tudni. Soha nem tudom mit csinálok legközelebb. Elképzelhetõ, hogy folytatom a közeljövõben, nem zártam ki a lehetõséget, de még nem is vettem tervbe.

(2. oldal)

vissza